Endurance Racing

Minden, ami hosszútávú versenyzés

Sima kettős Toyota-győzelemmel zárult a Bahreini 8 órás

toyota.jpg

A japán márkát nem igazán vetette vissza a büntetősúly, ráadásul riválisaik problémái is őket segítették.

Hiába a hendikepp, hiába rajtoltak csak a második sorból, már a harmadik kanyarban egy Toyota állt az élen, miután az #5-ös Ginettával az első sorból induló Charlie Robertson kilökte a pole pozíciós Rebelliont már a második kanyarban. A #7-es Toyota innentől kezdve vissza se nézett, amit nagyban megkönnyített az, hogy ők futottak egyedül problémamentes futamot: a #8-as Toyotával Buemi szintén belekeveredett a rajtbalesetbe, de könnyedén vissza tudott zárkózni a második helyre, miután a Rebellion három kör hátrányba került egy váltóprobléma miatti szerelés okán, a Ginetták pedig műszaki hibák miatt feladták a versenyt. A #7-es autó idei második sikerével visszavette a vezetést az összetett pontversenyben.

Az LMP2-es kategória elsőségét – és az összetett negyedik helyet – a United Autosport kaparintotta meg, története első kategóriagyőzelmét aratva. A Paul di Resta, Phil Hanson, Filipe Albuquerque trió megingathatatlanul, végig vezetve utasította maga mögé a JOTA Sport #38-as autóját és a szintén JOTA futtatta, de Jackie Chan DC Racing néven futó #37-es autót. 

Szokás szerint ezúttal is a GTE Pro hozta a legkiélezettebb győzelmet. Ezúttal az Aston Martin bizonyult a legjobbnak a #95-ös autóval, miután az eredetileg első sorból induló Porschék műszaki gondok miatt visszaestek, a győzelemért harcoló #51-es Ferrari pedig (miután a britek elé kerültek a gyorsabb boxkiállásuknak köszönhetően) egy fél perces időbüntetés miatt kiszállt a győzelemért folyó harcból. A dobogóra a másik gyári Aston Martin állhatott fel – miután a másik Ferrarinak át kellett engednie a bronzérmes pozíciót, mivel vétkesnek találták őket a két autó közötti, utolsó órában történt ütközés miatt. GTE Am-ben a Porsche örülhetett, a Project1 #86-os Porschéja látta meg elsőként a kockás zászlót.

A világbajnokság küzdelmei február 23.-án folytatódnak, Austinban az eredetileg tervezett brazil futam helyett.

Fotó: Joao Filipe / AdrenalMedia.com

A bejegyzés trackback címe:

https://enduranceracing.blog.hu/api/trackback/id/tr6015352660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása