Endurance Racing

Minden, ami hosszútávú versenyzés

A Rebellionnal szövetkezve érkezik a Peugeot a Hypercar-érába

pugreb.png

A francia-svájci együttműködés mellett a kategória hivatalos neve és pár szabályváltoztatás is bejelentésre került.

Nem egészen egy hónapja jelentette be a Peugeot, hogy visszatér a WEC-be a 2022/23-as szezontól kezdve. Már akkor is szó volt arról, hogy a francia gyártó a Rebellion/Oreca duóval szövetkezhet, most pedig hivatalosan is bejelentésre került, hogy a svájci alakulattal együttműködve érkeznek majd a hosszútávú-világbajnokságba. A kötelező „nagyon-örülünk-minden-szép-mindenki-csodálatos” nyilatkozatokon és egy látványterven túl azonban sok konkrétummal nem szolgáltak: nem tisztázott, hogy ki miért felel majd a közös csapatban (a közlemény úgy fogalmaz, hogy mindenki kompetenciája szerint vállal részt), ahogy a Rebellion jelenlegi autóit építő Orecáról sincs egyetlen említés se. Az sem derül ki, hogy a köztes szezont mivel tölti a svájci alakulat, tovább versenyeznek-e a jelenlegi R-13-as módosított verziójával a 2020/21-es szezontól kezdve.

A Motorsport Világtanács szerdai ülése után hivatalossá vált az is, hogy az új szabályrendszer legmagasabb kategóriáját Le Mans Hypercar-nak (LMH) fogják hívni, azaz véglegesedett az eddig csak projektnévként használt hypercar elnevezés. Várhatóan a márciusi ülésen kerül módosításra az is, hogyan lehet nevezni: jelenleg a szabály úgy fogalmaz, hogy a nevezőnek lehetősége van egy autógyár neve alatt indulni, tavasz után viszont ez már kötelező lesz. Ez nem jelent majd feltétlen gyári részvételt mint a Peugeot-Rebellion házasságnál: minden nevezés egyedileg lesz elbírálva, és akár a motorszállító égisze alatt is nevezhet majd az adott istálló (például a 2020/21-ben indulni szándékozó, amerikai Glickenhaus istálló is nevezhet akár a motorszállító égisze alatt – ennek kiléte még nem került bejelentésre, de egyes pletykák szerint az Alfa Romeo lehet az.) Amennyiben az új prototípus alapját egy utcai autó képezi (ahogy az Aston Martin esetében is lesz), úgy legalább 20, a versenyeztetés kezdete előtti két évben legyártott autót kell felmutatni az induláshoz.

Az is eldőlt az ülésen, hogy a konstruktőrök helyett csapatok fognak majd versenyezni a világbajnoki címért, valamint kapcsolódó hír, hogy nagyjából 40 lóerővel visszafogják az LMP2-es autók teljesítményét annak érdekében, hogy ne bizonyuljanak gyorsabbnak az új csúcskategóriánál. Emellett a „másodosztály” egységes gumiszállítót is kap.

Fotó: Twitter/Jean-Philippe Imparato

A bejegyzés trackback címe:

https://enduranceracing.blog.hu/api/trackback/id/tr915340320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása